Könyvek, cikkek

A pálosok sörfőzdéje és a „dohányipar”
Szerző: Pálos Építészet

„Július 6-án az áccsal megköttetett a megegyezés, a templom tetőfedését 240 guldenért elvállalta. És ugyancsak 1768-ban, augusztus 4-én a mágocsi serfőzdéből először szállítottak sört az uradalmi fogadóba. Bizony ám, mágocsi serfőzdéjük volt a pécsi pálosoknak, ami ugyan nem sokáig működött, ám ez még nem minden.”

Mágocs – Nagyközség Baranyában – A helység krónikája
Szerző: Franz Teufel

„Franz Teufel bebizonyította, hogy a történelemkutatásban a műkedvelő honkutatók is képesek maradandót alkotni,és így nem csak a dunai svábságot, hanem a magyar lokális historiográfiát is jelentős darabbal gazdagította. A fakszimilékkel a történelmet megfogható testközelségbe hozta.”
(Figyelem: A dokumentum a sulinet adatbázisában található anyag másolata, nem az eredeti kiadott könyv!)

„Malenkij robot” Baranya vármegyében
Szerző: Márkus Bea

„Az események óta eltelt közel 70 évben, különösen a legutóbbi két évtizedben a történészek nagyon sokat tettek a téma feltárásáért, mind nemzetközi, mind országos szinten. Arra azonban máig nincs biztos válasz, hogy az egyes településeken pontosan hogyan is zajlott az elvileg azonos rendelet helyi szintű végrehajtása, azaz a mozgósítandó német származásúak összeírása.”